Hírek

A nyugdíjbiztosítási befizetések után nem jár automatikusan az adójóváírás

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma, az Union Biztosító ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban.A biztosító közleménye szerint az összes szerződő ügyfél között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást.A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.A közleményben Bárdos Tamás, az Union Biztosító üzletág igazgatója kifejtette: az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán, a biztosító saját állománya alapján például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el az adójóváírás visszaigénylését, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százalékuk volt figyelmetlen. 2016 végén mintegy 21 500 nyugdíjbiztosítással rendelkezett a Union korábbi, egyesülés előtti 3 jogelőd cége (az Union, az Erste Biztosító és a Vienna Life), ebből mintegy 16 200 szerződésre érkezett visszatérítés.Kitérnek arra: a visszatérítés elmaradását nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.Az Union közleménye szerint az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen.

A lakástakarék az egyik legkedvezőbb megtakarítási forma

A lakástakarék az egyik legkedvezőbb megtakarítási forma Magyarországon - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértője.A megtakarítási forma legfőbb elemeit jogszabály határozza meg. Példaként említette, hogy a megtakarítás futamideje minimum 4 év, maximum 10 év lehet, a havonta félretett összeg legfeljebb 20 ezer forint lehet, valamint szerződésenként évi 30 százalékos, maximum 72 ezer forintos állami támogatás vehető igénybe.Ugyanakkor a szolgáltatóknál a kezdeti költségek eltérhetnek. A lakástakarék szerződés aláírása előtt az ügyfeleknek érdemes mérlegelni, hogy mikor akarják a félretett pénzüket felhasználni, hiszen ezt a típusú megtakarítást csak lakáscéljaik - lakásvásárlás, lakásépítés, lakáshitel-törlesztés, korszerűsítés - megvalósítására fordíthatják.

Fogyasztóvédelem: az áramszámlának érthetőnek kell lennie

Az áramszámlának, a fizetési emlékeztetőnek, felszólításnak a fogyasztó számára érthetőnek, követhetőnek kell lennie, ellenkező esetben akár kötbér is járhat az ügyfélnek - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület (BBT) szerdán az MTI-ben eljuttatott közleményében a Kúria döntése alapján.A Budapesti Békéltető Testület közleményében hivatkozik egy hozzá érkezett fogyasztói panaszra, amely szerint az áramszolgáltató tévedésből 44 036 forintot utalt át neki túlfizetés címén, majd a téves kifizetést jogosan kérte ugyan vissza, ám az eredeti összegnél többet követelt a részletfizetések során. A fogyasztó hiába rendezte a részletfizetéseket, arról tájékoztatták, hogy további hátraléka van, és kilátásba helyezték a szolgáltatás kikapcsolását. A fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, amely nem megfelelő számlázás miatt a szolgáltatatóra 5000 forint kötbért szabott ki, és kötelezte a tényleges fogyasztásról szóló elszámoló számla készítésére.Az ügyben a Kúria megerősítette, az áramszolgáltatók számláinak a fogyasztók számára követhetőnek, egyszersmind érhetőnek is kell lennie, ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak kötbér is járhat - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület.

Magyar Posta: változnak egyes postai díjak

Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj - közölte a Magyar Posta szerdán.Május 16-tól drágább lesz a normáltól eltérő súlyú, azaz a 100 grammot elérő, vagy azt meghaladó súlyú közönséges és elsőbbségi levelek feladása. Az árváltozás érinti az ajánlott és a tértivevényes leveleket is, az ajánlott levél feladása 320 forintba kerül majd, a tértivevény többletszolgáltatás pedig 220 forint lesz.A belföldi csomagszolgáltatások díjaiban is lesznek változások. Így például az egyetemes szolgálatás alapján biztosított MPL Postacsomag ára a leggyakoribb 2 kilogramm alatti súlykategóriában 20 forinttal lesz több, az MPL Üzleti Csomagért pedig - szintén 2 kilogrammig - 50 forinttal kell majd többet fizetni. A csomagautomatáknál nem változik az ár, csomagmérettől és súlytól függetlenül egységesen 889 forint marad. Az uniós országokba küldött, 10 kilogramm alatti EUROPA+ küldemények díja kis mértékben emelkedik, de pár ország esetén (például Románia és Franciaország) 20-35 százalékkal csökken. Változás az is, hogy az összes szomszédos uniós ország a legolcsóbb zónába kerül. A lakossági körben leginkább használt nem könyvelt (közönséges) 30 és 50 grammos levél ára nem változik, ahogy az elsőbbségi 30 és 50 grammos leveleké sem, és továbbra is változatlan áron érhetők el a levelezőlapok és képeslapok is. Nem változik a hivatalos iratok feladási ára sem, 370 forint marad - közölte a posta.

Könnyebbé vált a CSOK igénylés

Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a pénzintézetek többségénél, miután a kormány március közepétől könnyített a feltételekenA CIB Banknál, a Takarék csoportnál, az MKB Banknál, az OTP Banknál és az UniCredit Banknál is érzékelték a csok iránti érdeklődés növekedését, miután március 15-től egy kormányrendelet egyszerűbbé és gyorsabbá tette az igénylést.Az MKB arról számolt be, hogy nagyságrendileg tíz százalékkal többen érdeklődnek a csokról, az OTP pedig annyit tett hozzá, hogy az élénkülést április második hetétől érzékelik. Az UniCredit azt válaszolta, az elmúlt másfél hónapban több építésre vonatkozó csok-igényt regisztráltak, illetve nőtt azoknak a kérelmeknek a száma is, amelyekhez nem kapcsolódik hitelkérelem. A Budapest Bank jelezte, folyamatosan magas az érdeklődők száma. A K&,H Banknál nagyjából megegyezett a március 15. előtt és után igényelt csok-támogatások aránya. A Raiffeisen Banknál pedig annyit közöltek, hogy az egyszerűbb folyamat segít mind az ügyfeleknek, mind pedig a banknak. Azok közül a bankok közül, akik megadták erre vonatkozó adataikat, az első negyedévben a legtöbb csokot, 7,5 milliárd forint értékben az OTP Bank folyósította - több mint kétezer igénylő részére, átlagosan 3,5 millió forintot. A Takarék csoport az első negyedévében 2,44 milliárd forint értékben kötött szerződést (összesen 1123 darabot) csok-támogatásra. A K&,H Bank január-áprilisban közel 1,4 milliárd forint csokot folyósított közel 500 ügyfelének, egy-egy érintett a pénzintézetnél átlagosan 5,4 millió forint összeghez jutott. Az első negyedévében az UniCredit Bank egymilliárd forint értében folyósított csokot csaknem 400 ügyfelének, akik így átlagosan 2,5 millió forint támogatáshoz jutottak. A Budapest Banknál a folyósítás összege 343 millió forintot tett ki, 148 igénylő részesült átlagosan 2,32 millió forintnyi támogatásban. Az MKB Banknál az első három hónapban 70 százalékkal nőtt a három vagy több gyermekes családoknak nyújtott támogatás. A pénzintézeten keresztül igényelt támogatások esetében az egy-, illetve kétgyermekes családok teszik ki a nagyobb hányadot, az összes igénylés háromötödét. Az egy-, kétgyermekes családok a többséget képviselik a Takarék csoportnál (16 + 39 százalék), UniCreditnél (56 százalék), a Raiffeisennél (80 százalék) és a Budapest Banknál is. A CIB Banknál fordított a helyzet, az első negyedévben az igénylők 47 százaléka egy vagy két gyerekkel, 53 százaléka pedig három vagy több gyerekkel kérte a támogatást. A maximálisan elérhető tízmillió forintot a Takarék csoportnál a szerződők csaknem fele, az UniCreditnél és a CIB-nél az igénylők 17 százaléka, a K&,H-nál az igénylők 12 százaléka, a Raiffeisennél az igénylők 7-8 százaléka, az MKB-nál minden nyolcadik csokban részesülő ügyfél kérte. Az OTP-nél tízmillió forintot négyszázan, a Budapest Banknál 11-en vettek fel az első negyedévben. A felhasználás célját nézve, a legtöbb esetben használt lakás vásárlására igényelték az otthonteremtési támogatást: az ügyletek nagyjából kétharmadát tették ki a régi ingatlanok az OTP-nél, az MKB-nál, a Takarék csoportnál és az UniCreditnél. Az igényelt összeg alapján azonban már más kép rajzolódik ki például az OTP-nél, ahol a támogatási összeg mindössze 30 százaléka kapcsolódott használt lakás vásárlásához (37 százalék építéshez, 34 százalék új lakás vásárlásához). Használt lakásra a Raiffeisennél a támogatások 80 százaléka, a K&,H-nál 55 százalék (7 százalék új ingatlan, 32 lakásépítés), a Budapest Banknál 47 százalék (15 százalék új lakás, 38 százalék építés) ment. Március 15-től a csok banki igénylésénél egyszerűbb esetben akár elég lehet a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés vagy az építési napló, valamint egy nyilatkozat az egyéb körülményekről. A fontos változások közé tartozik az is, hogy már az ingatlantulajdonnal rendelkező családok is kérhetik a csokot. A külföldről hazatérő családok is igénybe vehetik a lehetőséget, ha külföldi tb-jogviszonyt igazolnak, és vállalják, hogy egyikük 180 napon belül magyar tb-jogviszonyt létesít.

MNB: a bankok már 15 évre fixált lakáshiteleket is nyújthatnak Magyarországon

A meglévő 4 változat mellett - 3, 4, 5, 10 éves - mellett mostantól 15 éves kamatperiódusú forint lakáshiteleket is nyújthatnak a bankok Magyarországon.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétette az ehhez szükséges új kamatváltoztatási mutatót.A kamatváltoztatási mutató a bankoktól független, általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a lakosság számára megtekinthető viszonyszám. A külső körülmények hatására csökkenhet vagy nőhet a kamatláb a kamatperiódus végén.A kamatváltoztatási mutató az ÁKK-referenciahozamokat követi, az ügyfél kamata olyan mértékben változik, mint a megegyező futamidejű állampapír hozama (a 4-évesnél az 5 éves hozammal számolnak).

A szabályok betartására figyelmezteti az őstermelőket a Nébih

Az értékesítési szabályok betartására figyelmezteti az őstermelőket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).A hivatal honlapján ismerteti: az ellenőrző hatóságok a szabálytalanul értékesítő őstermelőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárást indíthatnak, amelynek következményeként - a jogsértés súlyától függően - 2 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra bevonható az őstermelői igazolvány.A Nébih adatbázisa szerint Magyarországon több mint 300 ezren rendelkeznek érvényes őstermelői igazolvánnyal, és több mint 250 ezren foglalkoznak növénytermesztéssel.A hatóság tapasztalatai szerint az őstermelők nincsenek kellő mértékig tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal és kötelezettségekkel, különösen a két-három éve bevezetett előírásokat nem ismerik, illetve nem tartják be.A súlyos visszaéléseken kívül nagyon gyakori jogszabálysértés, hogy a tájékoztató táblákat nem helyezik ki, továbbá az értékesítési betétlapokat nem töltik ki.

Ajándékozás adózása, illetéke

Május 21-ig kell kiegészíteni a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallást azoknak, akik olyan plusz jövedelemmel rendelkeztek tavaly, amelyet a tervezet nem tartalmaz. A magánszemélytől ajándékba kapott vagyontárgyak, szolgáltatások adómentesek, ezért azt a bevallásban sem kell szerepeltetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleménye.Ismertetik, a törvény alapján adómentesnek minősülnek például az ajándékba kapott ingóságok, ingatlanok, de az is, ha egy magánszemélyt egy másik magánszemély meghív egy ebédre, vagy más eseményre, rendezvényre.Illetéket sem kell fizetni az ajándékba kapott szolgáltatás után, illetékköteles ugyanakkor az ajándékba kapott ingóság, ha arról okiratot állítottak ki, illetve akkor is, ha az egy megajándékozottra jutó ingóság forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja. A törvény a pénzt is ingóságként kezeli, de csak akkor, ha az ajándékozott azt ténylegesen meg is kapja - tették hozzá. A szolgáltatás ajándékozása - így például egy ebédre vagy egy szabadidős programra való meghívás - illetékmentes, mivel a megajándékozott nem pénzben részesül, és a szolgáltatás kívül esik az illetéktörvény tárgyi hatályán - hívta fel a figyelmet a NAV.Nincs illetékfizetési kötelezettség akkor sem, ha a megajándékozott külföldön jut ingó vagyontárgyhoz. Ez alól a magyarországi hasznosítási célú gépjármű, illetve a magyarországi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétje kivétel.Az adóhivatal arra is felhívta a figyelmet, a családon belüli ajándékozás köztehermentességét biztosítja az állam. Így nem kell illetéket fizetni, ha a megajándékozott az ajándékozó egyenesági rokona, házastársa, bejegyzett élettársa, illetve illetékmentes a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből származó vagyonszerzés is.Amennyiben az ajándékozás a törvény hatálya alá esik és a mentességi okok egyike sem áll fenn, úgy az ajándék tiszta értéke után 18 százalékos mértékű illetéket kell fizetni - emlékeztetett a NAV. Lakástulajdon, illetve ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ingyenes megszerzése esetén pedig 9 százalék az illeték mértéke - tették hozzá.Gépjármű és pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának ajándékozás útján történő megszerzése esetén speciális szabály érvényesül, az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének a kétszerese.Az ajándékozási illeték részletes szabályait a NAV honlapján elérhető 38. számú információs füzet tartalmazza.

Az Európai Bizottság a vállalkozások határokon átnyúló működését könnyítené

Az Európai Bizottság új társasági jogi szabályokra tett javaslatot, melyek a vállalkozások összeolvadását, szétválását és belső piacon belüli mozgását érintik, valamint megkönnyítik a vállalkozások határokon átnyúló működését és az online megoldások használatát - közölte az uniós bizottság.A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság az új jogszabály révén több költségcsökkentő és időtakarékos online megoldást kíván bevezetni az európai vállalkozások számára, másrészt lehetőséget szeretne biztosítani a vállalkozók számára, hogy szabadon megválaszthassák, hol folytatják üzleti tevékenységüket, hogyan növekedjenek és szervezzék át társaságukat.A javaslat közös uniós eljárásokat határoz meg a vállalkozások székhelyáthelyezésére, összeolvadására vagy szétválasztására vonatkozóan, amennyiben ezekre határokon átnyúló jelleggel kerül sor. Az új szabályok egyúttal biztosítják a munkavállalók jogainak megfelelő védelmét, és azt is garantálják, hogy a módosításokat ne lehessen kihasználni adócsalás vagy adóelkerülés céljára. Az új szabályok a vállalkozásalapítási eljárás és a vállalkozások működtetésének digitalizálásával ösztönzik majd a cégek növekedését.Az új szabályok alapján a vállalkozások többek között egyszerűsített eljárás keretében helyezhetik majd át székhelyüket az egyik tagállamból egy másikba, és minden országban online jegyeztethetik be magukat, hozhatnak létre új fióktelepeket, és nyújthatnak be a cégnyilvántartásba dokumentumokat.

NetAcademia: ingyenessé válik mintegy 300 online informatikai tanfolyam tanároknak

Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait teszi ingyenesen hozzáférhetővé a magyarországi informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.A NetAcademia közleménye szerint a felajánlással 3-4 ezer informatikatanár juthat díjmentesen hozzá a legfrissebb fejlesztői, rendszergazdai, illetve általános informatikai alapismereteket oktató online tanfolyamokhoz.Litkei Péter, a NetAcademia Oktatóközpont vezetője a közlemény szerint elmondta: a kezdeményezéssel segítenek felkészíteni a fiatalokat arra az új világra, ami az informatikai alapképességek meglétét szükségessé teszi. Hozzátette: 10-15 év múlva mindenkinek kicsit programozónak is kell lennie.A lehetőség iránt érdeklődő pedagógusok a https://netacademia.hu/infotanar oldalon további részleteket tudhatnak meg a kezdeményezésről, és regisztrálhatják magukat a programba. A NetAcademia tanfolyamaihoz való hozzáférést egy kuponkód formájában az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány osztja majd ki az oktatóknak.

<<< Előző 10 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 110 120 130 140 150 160 170 180 190 200 210 220 230 240 Következő 10>>>